Epic 1979 42:34
Jacko egyik legjobb albuma nagyszerű slágerekkel teletűzdelt, amik közül szinte egyik sem jutott a Thriller számainak sorsára: nem játszák szanaszét a rádiók, és nem unja mindenki még ennyi idő után sem. Nagyszerű alapokkal megáldott szerzemények közül talán a lemezt nyitó Don't stop 'till you get enough az egyik legerősebb, de az egész lemezt körbelengi valami nagyon dinamikus hangulat. Ezt többek között a nagyszerű basszusjátéknak, valamint a funkyhoz elengedhetetlen trombitahangok remek használatának köszönhetjük. A ritmusszekció képtelen hibázni, és bár váltásaik többsége elég standard megoldások, az összhatás feledtet velünk minden rosszindulatú benyomást. Ehhez hozzájön még Jacko énekhangja és a jól ismert nyögések, melyek jelzik, hogy a pop királya nem véletlenül lett a pop királya. Az pedig a lemez készítésének időpontjából egyértelművé válik, hogy mennyien nyúltak, tőle akár a zenét, akár a hangképzést figyeljük. Ami most hirtelen az eszembe jut: néhány száma például egy az egyben kerülhetett volna rá George Michael bármelyik lemezére, hisz bár a zene kicsit elüt tőle, a hangja kísértetiesen hasonlít mindenki kedvenc popidoljára.
Egyedüli mélypontot talán a She's out of my life-nál érzek, ami hozza a poplemezeken sajnos állandósult lassú, érzelmes kötelezőt, de semmi extrát nem nyújt; a minimális billentyűkíséret érzelmes, de semmiképpen sem maradandó. Jacko hangja aztán persze ezt is megmenti, ahogy az erre rímelő, de már több fantáziával megáldott I can't help it című szerzeményben is brillírozik.
Jacko megtépázott hírnevének itt még nyoma sincs, '79-ben éppen a még magasabb csúcsok meghódítására készült, és a sokkalta kisebb nyomás hatására pályafutásának egyik ékkövét tette le az asztalra. Az pedig, hogy az utókor által polírozott fénye eltörpül a Thrilleré mellett, még bájosabbá és szerethetőbbé teszi az Off the wall-t. Kétségkívül remek album.
10/8
